Kicsengettek az iskolai lovasoktatásnak?
Kétséges, hogy megvalósul-e az általános iskolai lovaglás oktatás széleskörű bevezetése 2014. szeptember elsejével, enged következtetni a Magyar Lovas Szövetség közleménye: "A május 14-i Kormányülés az iskolai lovaskultúra oktatásra vonatkozó előterjesztést visszaküldte átdolgozásra az előterjesztést előkészítő minisztériumnak. A Magyar Lovassport Szövetség elnöksége tárgyalta a kedvezőtlen döntést és kinyilvánította, hogy továbbra is fontosnak tartja az iskolai lovaskultúra oktatásának ügyét. A Szövetség a továbbiakban is minden szakmai segítséget megad, hogy a későbbiekben a Kormány számára megfelelő előterjesztés készüljön és kerüljön a döntéshozók elé. A Kormány döntése nem érinti azokat az intézményeket, amelyekben ma is tartanak iskolai lovaskultúra oktatást." |
A Vidékfejlesztési Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, valamint a Magyar Lovassport Szövetség képviselőiből idén januárban jött létre munkacsoport az általános iskolai lovaskultúra oktatás széles körű bevezetésének előkészítésére. Több hónapos széleskörű szakmai egyeztetést követően március végére elkészült az a koncepció, amely alapján állami finanszírozás mellett 279 általános iskolában 320 lovarda részvételével idén ősszel megkezdődhetett volna a lovaskultúra oktatás.
Az oktatás állami finanszírozásban valósult volna meg. Az előzetes kalkulációk szerint a teljes rendszer üzemeltetése a 2013/14-es tanévben 3 milliárd 150 millió forintba került volna, majd - a felmenő rendszerű oktatás miatt -, az oktatásban résztvevő gyermekek létszámával együtt a finanszírozásra szánt keretet is évről évre emelni kellett volna.
Forrás: lovasok.hu